Jegyesek

A beteljesülő szerelem az emberi élet (egyik) csúcsélménye: az önfeledt önajándékozás, gyönyör- és örömteljes extatikus befogadás, egyszerre önmagunkon belül és kívül lét, a tudatosság és tudattalanság határán, teljes felszabadultságban és szabadságban, önmagunkat egyszerre teljesen megélve és feledve, a másikkal együtt rezonálva, a „ketten egy testté lesznek” nem mindennapi pillanata.

Karesszal és Zsuzsuval a tavalyi jegyesoktatás után találkoztunk először. Kareszban élő bizonyítékot találtunk arra, hogy a nem keresztény ember is lehet nagyszerű, szeretettel teli ember, aki azonban amint találkozott a keresztény értékrenddel, rögtön tudta, hogy valami eddig hiányzott az életéből. Nagyszombaton keresztelkedett, ifjúházas közösségbe járnak Zsuzsuval. Öröm velük minden találkozás. Laci atya őket kérte meg, hogy az idei jegyesoktatás alkalmával beszéljenek kicsit a jegyeseknek a közösségben megtapasztalt élményeikről. Az ott elhangzottakat itt is szívesen osztják meg.

Jegyesoktatások során mindig előkerül az abortusz kérdése. Ha ilyenkor szót kapunk az alábbi történetet szoktuk elmesélni, ami velünk történt.

Amikor összeházasodtunk, gondosan elterveztünk mindent. Először fészekrakás, aztán jöhetnek a gyerekek. A fészek kész volt. Gondoltuk, akkor itt az ideje megtölteni gyermekkel. Első próbálkozásra semmi. Másodikra semmi. A negyedik és az ötödik eredménytelen alkalom már borzalmas volt, a legrosszabbra gondoltunk. Végül fél év próbálkozás után megfogant első fiunk. Valamikor a várandósság 11. hetében egy soron következő ultrahang vizsgálat végén a vizsgálatot végző orvos beutalót írt nekünk a pécsi klinikára, de nem mondott semmit, hogy miért. A beutalót elvittük saját orvosunknak, és kérdeztük, hogy szerinte foglalkozzunk-e vele. Azt mondta, ő elmenne, mert ott jobb készülék van, és egy vizsgálat nem árt senkinek (de ő sem mondott semmit, hogy miért kaptuk a beutalót).

Ma már a legkisebb, legegyszerűbb háztartási géphez is adnak használati utasítást. A házassághoz, amely egy egész életre szól, semmit nem kapunk. Ha az ember házasságot szeretni kötni, azt kérdezik tőle, hogy szeretne-e virágot az asztalra, szeretne-e gyertyát, pezsgőt, zenét.

Ha a plébániákon jelentkezünk, hogy templomi esküvőt is szeretnénk, megtudjuk, hogy ott kicsit más a helyzet. Több alkalomból álló (sajnos nincs rá egyelőre jobb kifejezés) jegyestanfolyamon "kell" részt vennünk. Ez sokakban visszatetszést kelt, mert a mai világban nem szeretik az emberek azt, amire azt mondják: "kell".