Skip to Content

Egyensúly a család és a karrier között

„…aki a maga háza népét jól vezeti…” (1Timóteus 3:4)

Ahhoz, hogy egyensúlyt tudj tartani a család és a karrier között, időnként nehéz, áldozatkész döntéseket kell hoznod. Ha jól döntesz, örömmel tekinthetsz rá vissza, és nem megbánással. John Ortberg írja: „Egy barátom hivatásos zenész. Évekig abból élt, hogy mindenfelé utazott, és koncertezett. Egyre sikeresebb lett. Majd három évvel ezelőtt apa lett. Az élete felét úton töltötte. Aztán, amikor a lánya egyéves lett, rádöbbent, hogy a gyermeke alig ismeri őt. Tudta, hogy változtatnia kell, de ez eléggé megrémisztette. Mi lesz akkor, ha pályája megtörik, előrejutása lelassul, és végül lecsúszik? Mi lesz akkor, ha azzal, hogy többet lesz otthon, az élete nehezebb lesz? Elfogadott egy állást egy zeneművészeti egyetemen.

Még most is szokott koncerteket adni, de már csak ideje kis töredékében utazik. Lányával való kapcsolata olyan öröm és büszkeség forrásává vált számára, melyet másképp sohasem ismert volna. El kellett engednie néhányat régi álmaiból, de azóta a CD-je nagy siker lett, és Grammy-díjra jelölték. És ami a legfontosabb: felismerte, hogy lánya alapvetően más emberré fog nevelkedni így, mintha úgy kellett volna felnőnie, hogy egy űr van a szívében, ahol az apjának kellene lennie. Élete végére olyan neve lesz, ami sokkal többet fog jelenteni számára, mint az, hogy rocksztár. Ez a név az, hogy: „Apa!”. A Biblia azt mondja, hogy olyan ember lehet vezető, „…aki a maga háza népét jól vezeti…” (1Timóteus 3:4). Ez pedig nem csak a vezető pozícióban lévőkre érvényes, hanem mindannyiunkra!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.



Taizé

Jóság Istene, add, hogy befogadjuk irgalmasságodat, hogy az túlcsorduljon életünkben azok számára, akikkel találkozunk utunk során. Ma különösen Haiti népét ajánljuk Neked, azokat, akik dolgoznak az ország újjáépítésén. Köszönjük Neked a hitet és kitartást melyek segítettek ennek a szeretett népnek talpon maradni.