Skip to Content

Mit lát a gyerek?

Szexuális nevelés a családban

A szexuális világnézet nagy változásokon ment át az idők során, de az évszázadok alatt kialakult és rögzült szexualitásra vonatkozó társadalmi beállítottság mintái még ma is hatnak.

A korábbi szigorú vallás-erkölcsi nevelésből hiányzott minden pozitív utalás a nemiségre. A szexuális erkölcs szigorú szabályai az „ördög” incselkedéseivel azonosította a nemi vágy cselekvésre késztető energiáit. Az Istennek tetsző szeretkezés kizárólag utódnemzési célból volt támogatott.

Korunk ezt a társadalmi tudatban rögzült elképzelést szinte generálisan elutasította. A szeretkezés célja egyre inkább az aktuális örömszerzés lett. Ez a váltás jelentős támogatást nyert a fogamzásgátlás felfedezésében és gyakorlati alkalmazásában is.

Családi példa

De a nemiségről a családban általában még ma sem szokás nyíltan beszélni. A gyerek a szülőpár viselkedésének mintáiból tanulja a legtöbbet a saját, jövőbeli magatartására vonatkozóan. A szülők pedig sajnos a köztük lévő konfliktusokat sokkal inkább megmutatják a gyerek előtt, mint kapcsolatuk pozitív vonatkozásait.

Nem lehet vita tárgya, hogy a gyerek számára a női-férfi kommunikációs minta szorosan összefügg szülei magatartásával és a köztük lévő kapcsolat érzelmi és viselkedésbeli megnyilvánulásaival, legyenek azok akár pozitív, akár negatív jelentésűek. A pozitív jelentésű mintákból – általában – hiányoznak a szóbeli közlések, irányítások, útmutatások. Márpedig az ember egyik legjellemzőbb sajátossága a kommunikáció verbális lehetősége. Ez egyben az élőlény intellektuális fejlettségének megnyilvánulása. Ha a szülő, a felnőtt környezet csak „néma” mutogatás és metakommunikatív, azaz tudattalan eszközök segítségével neveli a jövő nemzedéket, akkor a szexuális kultúra megmarad azon a primitív szinten, amely nem sokban különbözik az állati szexuális magatartás példáitól.

Kényes kérdések

Amikor a felnőttek intellektuális, azaz szóbeli irányítás és útmutatás nélkül magukra hagyják a gyereket, vállalják ennek káros következményeit is. Amíg a létfenntartó funkciók gyakorlására éveken át tanítjuk a gyerekeket (tisztára szoktatás, beszéd, késsel-villával való kulturált evés és a világ egyéb dolgainak ismertetése), addig a fajfenntartási témakörben semmi kulturális támpontot nem adunk nekik. Pedig ha a halat halkés nélkül esszük, tápértéke akkor is bejut az egyed szervezetébe. De a szavak nélküli misztikus, „ördögi” származású szexuális ösztönkésztetésnek nemkívánatos következményei vannak.

A csúnya beszéd a köznyelvben polgárjogot nyert, de azonnal lakatot teszünk a szánkra, ha a gyerek a kényes kérdések megválaszolására vár, buzdít minket. Amíg a gyerek jogos kérdéseinek megválaszolása előtt megnémulunk, nem várhatjuk el tőle, hogy intellektuális igényeinek megfelelő szóbeli eligazítás híján kövesse az emberhez méltó utat. Így csak a kísértésekre bízzuk szexuális életének alakulását, anélkül, hogy szellemi érettségének megfelelően részt vállalnánk tudatos irányításában.

Ahhoz, hogy valaki megfelelő társat találjon a maga számára, nemcsak önmagát kell ismernie, hanem a másik nem egyedi tulajdonságait is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy választása (legalább nagyjából) helyes lehessen.

A biológiai akceleráció jegyében a mai fiatalok sokkal hamarabb érnek, mint akár csak a száz évvel korábban élt elődeik. Ha a családban a felvilágosítás elmarad, az ösztönkésztetések morális fék nélkül valósulhatnak meg. Ez vonatkozik az alkoholizmus, a drogozás és a szexuális szabadosság történéseire is.

Szöveg: Dr. Lux Elvira | Forrás: Képmás.hu



Taizé

Jóság Istene, add, hogy befogadjuk irgalmasságodat, hogy az túlcsorduljon életünkben azok számára, akikkel találkozunk utunk során. Ma különösen Haiti népét ajánljuk Neked, azokat, akik dolgoznak az ország újjáépítésén. Köszönjük Neked a hitet és kitartást melyek segítettek ennek a szeretett népnek talpon maradni.