Egy valóban kötelező olvasmány:
Spielhózni - Gondolatok férfi-nő kapcsolatról, szerelemről, szexualitásról, meg ilyenek...
A könyv honlapjáról egy idézet:
Miért éppen Spielhózni?
Tisztaszemű, derűs arcú fiatalok ültek az ágyon meg a padlón. Csak így fértek el abban a szobában, ahol a szerelemről, együttjárásról, házasságról szóló előadásokat hallgatni gyűltek össze a Regnum Marianum közösség fiataljai 1972-ben.
Ezt a közösséget az 1800-as évek végén, középiskolai hitoktató papok alapították a magyar ifjúság katolikus szellemben történő nevelésére. Azóta folyamatosan tevékenykedik.
Az évszám lényeges. Az "átkosban" az államhatalom enyhén ideges volt attól, hogy papok, civilek az ifjúság egy részét katolikus hitben, annak valláserkölcsi értékrendje szerint nevelik. Egy idő után annyira dühösek lettek, hogy háromszor: 1960-ban, 1965-ben és 1970-ben letartóztattak papokat, civileket, és az akkoriban "szokásos" eljárás és forgatókönyv szerint (lásd a Tanú című filmet) koncepciós pereket folytattak le ellenük.
1975-ben már nagyon készültünk a következő letartóztatási hullámra, hiszen szépen, szabályosan, 5 évenként következtek. De akkor már valahogy elmaradt...
Bizony, évekig ültek papjaink börtönben. Azt meg mindenki tudta, hogy figyelnek bennünket, telefonjainkat lehallgatják. Tilos volt naptárba neveket, időpontokat egyértelműen feljegyezni. Meg kellett jegyezni a dolgokat, vagy igen ügyesen kódolni. Csak aztán az ember néha elfelejtette, hogy mit is jelent az a kis virágocska március 18-ánál...
Két évvel voltunk tehát mindössze az utolsó per után, kötelező volt a szigorú titoktartás, hiszen ha valakinek eljárt a szája, nemcsak magát, hanem az egész közösséget veszélybe sodorhatta.
Az előadások közben hosszabb-rövidebb szüneteket is tartottunk. A hosszabb pihenők alatt a fiatalok egy Wodehouse- könyvből olvastak fel, egymás szórakoztatására. Na, ebben a könyvben szerepelt az a mondat, hogy a nagynéni felvette a spielhózniját. Valami kertésznadrág-félét jelentett.
Évekkel később megtudtam, hogy Kárpátalján a gyerekek hétköznapi játszónadrágját nevezik így.
Nagy vihogás követte az elhangzott mondatot: "Mit vett fel? Spielhóznit?" Hö-hö-hö! Az elnevezés akkor ráragadt magára az előadássorozatra. Praktikus is volt ugyanis, mert ezt "határesetként" még telefonba is be lehetett mondani: "Jössz a Spielhóznira?", aztán a fülelő BM-es találja ki, hogy miről van szó.
Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy nagyon is jól tudta...
Ezeken, a börtön árnyékában tartott összejöveteleken én is tartottam egy előadást - nem túl jelentőset - "A házasság belülről" címmel. Mint afféle rutinos házasember (már majdnem egy egész év eltelt esküvőnk óta) apró trükkökről, ötletekről, helyzetekről beszéltem, amelyek a házasságban előfordulhatnak, és jó, ha előre készülnek rá a fiatalok.
Telt-múlt az idő, és megkeresett egy regnumi közösség, hogy menjek, és tartsak nekik Spielhóznit. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy férfi-nő kapcsolatról, szerelemről, szexualitásról, házasságról kell közösen gondolkodni. Máig nem tudom, miért pont engem kértek fel. Nem vagyok pszichológus, sem szexológus, semmi ilyesmi.
Miért tartottam meg ez a kifejezést? Egyrészt azért, mert nem tudtam igazán jó címet adni az előadásoknak. Férfi-nő kapcsolat? Igen, van róla szó, sőt leginkább erről szól, de azért ennél többről. Gondolatok az együttjárásról, szerelemről, szexualitásról, házasságról? Igen, igen, de ez így túl hosszú, meg még mindig nem csak ezekről van szó.
Maga az előadás is eltér egy kicsit a szokásostól. Mindig lehet kérdezni közben. Nem számít illetlenségnek, ha valaki beleszól: "Na, ez aztán tényleg hülyeség, ilyet már ne mondjál!". Vitatkozni nem nagyon szoktunk, mert engem nem túl könnyű meggyőzni, én meg sohasem azért megyek előadást tartani, hogy a hallgatóságot meggyőzzem. Ha valaki máshogy gondolja, mint én, szíve joga. Egyvalamiről akarom csak meggyőzni a hallgatókat, minden egyebet lehet másként gondolni.






Jóság Istene, add, hogy befogadjuk irgalmasságodat, hogy az túlcsorduljon életünkben azok számára, akikkel találkozunk utunk során. Ma különösen Haiti népét ajánljuk Neked, azokat, akik dolgoznak az ország újjáépítésén. Köszönjük Neked a hitet és kitartást melyek segítettek ennek a szeretett népnek talpon maradni.
Hétvége Szekszárdi Régiójának tagjai.